Van egy jó és egy rossz hírünk. Kezdjük a jóval: Helmuth Newton kiállítás nyílt a Szépművészeti Múzeumban, a rossz, és nem viccelünk, Helmuth Newton kiállítás nyílt a Szépművészeti Múzeumban.

Egy bölcs mondás szerint a kevesebb több, és egy másik szerint aki sokat markol, annak szőrös lesz a tenyere. A Szépművészeti Múzeum most nyílt kiállítására mindkettő igaz.

Közel kétszázötven kép. Sok. Newtonból sok, David Hamiltonból is sok lenne, és nem azért mert az itt bemutatásra kerülő képek nem jók – jók és jobbak és zseniálisak – de ez még nem ok arra, hogy helyenként többet mutassanak, helyenként pedig kevesebbet, mint kellene. Nos, itt és most ez történt. De rögtön pontosítsunk is.

Nem arról van szó, hogy a pesti polgár, aki befizeti a belépőt nem Helmuth Newtont kap a pénzéért. Azt kap, csak hát lehetne ezt egy kicsit összefogottabban, kicsit gondosabban válogatva, kicsit rendezettebben. Kicsit úgy, hogy egy teljes pályakép kibontakozhasson. Úgy, hogy valójában kiderüljön ki a fene is az a Helmuth Neustadter, aki nem folytatta a családi hagyományt és a gombot boxgépre cserélte, majd tizenhat évesen lelépett az iskolából, - hogy egy árjásított stúdióban az 1942-ben Majdanekben meggyilkolt – Yva Else Neulander-Simonnál asszisztenskedjen, és megtanuljon fényképezni.  Nos, ez még csak a kezdet, de ez itt nem egy Helmuth Newton életrajz.